Dráma tagozat » A Dzsungel Könyve - Színtársulat született Barcson?
Ezzel a címmel tisztelte meg a Dráva Völgye Középiskola diákjait Nagy László - a Somogyi Hírlap újságírója - 2007. december 20-án megjelent cikkében. Hogy igaz-e ez a megnevezés, nem igazán tudom eldönteni, hiszen ha igazat adnék e kijelentésnek, akkor azt hiszem túloznék. Ha viszont tagadnám a "színtársulat" létrejöttét, akkor meghazudtolnám mindazt a munkát, amit diákjaim, kollégáim és jómagam belefektettünk A dzsungel könyve című musical létrehozásába. A kérdés megválaszolását (ezért a kérdőjel a cím végén) azokra a nézőkre bízom, akik jelenlétükkel megtisztelték 2007. december 4-én és 5-én előadásunkat.
De hogy miként is jutottunk el a megvalósításig? Kiderül az alábbiakból.
A Dráva Völgye Középiskola színjátszó körének vezetőjeként 2007 januárjában elhatároztam, hogy színpadra viszem Dés László és Geszti Péter közismert musicaljét, A dzsungel könyvét. A dráma tagozat diákjai lelkesen jelentkeztek szereplőnek, akikhez szép számmal csatlakoztak nebulók az iskola többi tagozatáról is. Télvíz idején egy kis teremben gyűjtöttem össze a lelkes diákokat, akikkel megkezdtük a felkészülést. Az énekpróbák kezdetén még egyik résztvevő sem tudta, hogy mekkora fába vágta a fejszéjét.
"A musical könnyű lesz, hiszen csak énekelni kell, meg mozogni valamit a színpadon és kész." - jöttek az első vélemények. A szövegtanulás és az önálló énekpróbák azonban mást mutattak. Hamis hangok, eltévesztett sorok, hangszínbeli különbségek és ritmusérzékbeli eltérések nehezítették a cél elérését. Az első másfél hónapban azonban mindenki töretlenül állta a sarat. A színjátszó körnek időközben a március 15-ei iskolai ünnepségre is készülnie kellett, ezért egy időre, megakadt a próbafolyamat, de március végén újból nekilendült a csapat.
A tökéletes zenei alap azonban nem elég, kell egy jól megszerkesztett és kidolgozott koreográfia is. Bár a musical nyitányát, a törzsi táncot (A mi emberünk), Túna és Maugli duettjét már korábban elkezdtem betanítani, a kész számok mégis csak április elejére álltak össze. "De mi lesz a többi zeneszámmal?" - kérdezték joggal diákjaim, akik nem hittek abban, hogy a teljes mű kész lesz 2007 júniusára. Igazuk volt, nem is mind a 15 szám készült el, csak a fele, mire végleg kicsöngettek az utolsó tanóráról. Az iskola tanárai, diákjai és dolgozói azonban nem maradtak bemutató nélkül. De ne szaladjunk ennyire előre.
A nyitány volt a kezdet, melynek megtanulása igen nehézkes volt, de megérte. A szereplők összeszoktak, ritmusra léptek, ott forogtak és oda léptek ahol és ahova kellett. A koreográfia azonban nem volt egy előre megszerkesztett lépéssorozat lemásolása. Minden gesztust, sasszét, forgást, tánclépést egy egyedülálló produkció részeiként sajátítottak el a szakkör tagjai. "Honnan ered a mozdulatok ilyetén sorozata?" - hangzott a kérdés egy interjú alatt. A válasz egyszerűbb, mint hinnénk. A téma ugyanis a földön hevert, ahogy mondani szokták. Az ötletek egy részét nem mások, mint saját diákjaim szolgáltatták a drámaórák játékai közben. A végrehajtott némajátékok, szoborgyakorlatok annyira felnagyították gesztusaikat, mimikájukat, hogy azokat már csak egy megfelelő rendszerbe kellett illesztenem. A rendszer alapját pedig egyértelműen a zene ritmusa szolgáltatta.
A betanult lépések, a rengeteg gyakorlás ellenére is reszkető lábak, remegő hang és összeszoruló gyomor jellemezte a szereplők többségét az első fellépés előtt. Motivációjukat azonban mégis az mérsékelte igazán, amikor a pedagógusnapon ízelítőt adhattak munkájukból. Előadták a már említett Nyitányt (egy isteni fohászt), A mi emberünk című számot (törzsi táncot) és persze Túna és Maugli duettje sem maradhatott ki a repertoárból. A nevelő gárda nagy tapssal díjazta a produkciót. Csak remélni mertük, hogy sikeres lesz a következő fellépés is, mert mindenki azt próbálta meg kideríteni, hogy mikor nézheti meg egyben a musicalt.
Mint már említettem, a 2006/2007-es tanév végére nem készült el a teljes mű, csupán 7 számot (Nyitány, Befogadás dala, Majmok dala, Ká dala, A mi emberünk, Szavakat keresek, Keselyűk dala) láthattak az iskola diákjai a barcsi művelődési ház színpadán az utolsó tanítási héten. A szereplőkkel együtt éjt nappallá téve dolgoztunk azon, hogy ami megvan - bár csak részlet -, tökéletes legyen. Az iskola vezetősége pedig teljes vállszélességgel támogatta a készülő darabot. Kollégáim is szemet hunytak az utolsó héten elmaradt órák miatt, így már csak rajtunk múlt a siker.
Szerencsére minden klappolt a nevezetes napon. A jelmezek elkészültek, a koreográfia utolsó részletei is a helyére kerültek. Nem maradt más, csak az önfeledt szórakozás. Persze nem a résztvevőknek, hanem a nézőknek. A kulisszák mögött ugyanis még az előadás közben is vért izzadtunk. A műsorszámainkat - a könnyebb érthetőség miatt - szöveges betétekkel egészítettük ki, melyeket nekem volt szerencsém felolvasni a színpadon. A "szövegelésem" azonban nem volt véletlen. Az így támadt szünetekkel párhuzamosan ugyanis lázas öltözés folyt a függöny mögött, hogy a szereplők a megfelelő jelmezekben lépjenek be az éppen következő részletekbe. (Ezúton is köszönöm lelkes kollégáim közreműködését.)
A nyári szünet mindenkinek felmentést hozott a próbák alól. Míg szereplőim önfeledten élvezték a szabadságot, kirándultak, kikapcsolódtak, pihentek a már igazán megérdemelt napokban, nekem nem jutott túl sok nap A dzsungel könyve nélkül. A musical fele ugyanis még hiányzott. 2007 augusztusában újra találkoztam diákjaimmal egy lengyelországi tábor keretében, ahol ismét szóba került a bemutató végleges időpontja. Mit tehettem, konkrétumként annyit mondtam, még 2007-ben sor kerül a végleges változat előadására. Nem tévedtem, hiszen 2007. december 4-én és 5-én meg is valósult a megjósolt premier. Mivel szeptemberben gőzerővel láttunk neki a munkának, beiktathattunk még két kisebb fellépést a programunkba az igazi megmérettetés előtt.
 |
| Siklós 2008 |
A két előadás helyszíne Siklós és Segesd volt. Siklósra egy hagyományörző családi nap keretében, Segesdre pedig a Márton-napi rendezvények alkalmával került A dzsungel könyve.
2007. december 4-5. Ez a két nap biztosan örökre megmarad annak a 28 szereplőnek az emlékezetében, akik azon a két napon színpadra léphettek. Ők ugyanis nemcsak énekeltek, táncoltak és néhol bohóckodtak a színpadon, hanem élvezték azt a munkát, amit éppen csináltak. Testüket és lelküket vitték bele ezekbe a produkciókba. Bizton mondhatom, bár itt-ott hagyott kívánni valót maga után a musical, a benne alkotó diákok serege fantasztikus színdarabot hozott létre.
Nagy Barnabás
