Hírek » Nyitott ajtók, bÅ‘vÃtett látószög
2009. november 29
![]() |
| Nyílt nap 2009 |
A Dráva Völgye Középiskola 2009. november 7-én tárta ki kapuit a nyilvánosság elÅ‘tt. A leendÅ‘ középiskolások szüleikkel, testvéreikkel, néhányan nagyszüleikkel érkeztek iskolánk megtekintésére.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is forgószínpadszerűen működtek a többnyire tagozatokat bemutató állomások. A sportcsarnokban elhangzott köszöntÅ‘ szavak után Pápai-Horváth Katalin (általános igazgatóhelyettes) vázolta az iskola tagozati felépítését, majd Kuzma László (szakmai igazgatóhelyettes) beszélt a szakképzési rendszerrÅ‘l.
Az iskola oktatási szerkezetének bemutatása után az érdeklÅ‘dÅ‘ket iskolánk tanárai kísérték a kijelölt állomásokra, összesen három csoportra osztva. A csoportok létszáma az utóbbi évekhez képest is lényegesen megnÅ‘tt. Egy-egy turnus létszáma elérte a 100-120 fÅ‘t.
A csoportok útvonalának megtervezése nem volt kis feladat, hiszen a szervezÅ‘k a rigóci komplexum bemutatását is fontosnak tartották. Az egyik csoport ezért rögtön egy rövidebb utazással kezdte a napot. Rigócon Malgay Viktor (az erdész tagozat gyakorlati oktatásvezetÅ‘je) vezette körbe a nyílt napon megjelenteket. Az épületegyüttes minden zegzugát megtöltötték kollégáink valamilyen látnivalóval; szakterületüknek megfelelÅ‘en. Vendégeink hallhattak az erdÅ‘becslésrÅ‘l, erdÅ‘művelésrÅ‘l, csemetetermesztésrÅ‘l, barangolhattak a termÅ‘hely-ismerettan világában, megtekinthettek egy trófeakiállítást, valamint a térinformatika labort is szemügyre vehették. Az erdész képzés minden színterét bemutatni vágyó körséta egyik állomása volt a motorfűrészes tanpálya és a sportcsarnok is, mely utóbbi helyszínen az erdÅ‘bÅ‘l, fán kívül kinyerhetÅ‘ értékek bemutatása is megtörtént.
A laborban a környezetvédelem-vízgazdálkodás tagozat a legújabb geodéziai mérÅ‘műszereket, távolságok, szintkülönbségek pontos meghatározására, vízszintes és függÅ‘leges szögek mérésére alkalmas eszközöket és a tagozat mindennapjaihoz tartozó különbözÅ‘ módszereket (pl. vízminÅ‘ség vizsgálata) mutatta be az érdeklÅ‘dÅ‘knek.
A csoportok tagjai az iskola aulájában a dráma tagozat szerkesztett műsorát tekinthették meg. A tagozat céljainak és mindennapjainak ismertetése drámajátékokkal indult, majd a délutáni foglalkozások bemutatásával folytatódott. A nagysikerű Valahol Európában című musical két részlete is (1. Prológ, 2. Miért van?) helyet kapott a műsorban, méltán követve Légár Dániel önálló táncprodukcióját.
A természettudományok felé vonzódó ifjabbak Horváth Ferenc tanár úr kísérleteit tekinthették meg a földszinti fizika tanteremben. A gyakorlati érdekességeket felvonultató elÅ‘adás minden résztvevÅ‘ számára érdekes volt, nem csoda, hogy kevésnek érezték a zsúfolásig megtöltött teremben eltöltött 20-25 percet. Az iskola megtekintése során a második emeleti nyelvi labor, az ebédlÅ‘ és a barcsi kollégium is sorra került.

