Környezetvédelem-vízgazdálkodás tagozat » 
Írásaink »  Vizes gyakorlat, 11. évfolyam

A sok év végi dolgozat, a megterhelő szellemi munka után már vártuk a szakmai gyakorlatot, mely során teljesen más szemszögből ismertük meg azt a szakmát, amit három éve tanulunk.

A gyakorlati oktatásvezetők valósághoz közelálló helyzetek elé állítottak, és szinte szakemberként kezeltek minket. Az elvégzett munkafolyamatokról jegyzőkönyvet kellett készítenünk, akár egy igazi munkahelyen. A gyakorlat két hétig tartott, melynek első napján egy barátságos hangulatú munkavédelmi oktatáson vehettünk részt. Egy gyors csoportbeosztás után már csak egyet kellett aludnunk, hogy az igazi éles gyakorlaton rész vegyünk, ahol főleg a geodézia és a vízgazdálkodás tantárgyak gyakorlati részleteibe és trükkjeibe nyertünk bepillantást. A szertárból kiadott gumiruhában búvártúrát tettünk a Rinya-patak iszapos medrében, majd határozóval kezünkben kergettük a szegény vízparti állatokat. A geodézia gyakorlat alatt a barcsi "Fitt-parkban" folytattuk nem kevésbé izgalmas tevékenységeinket.

Összefoglalva tehát a gyakorlat sokunknak tanulságos tapasztalatokat és felejthetetlen élményeket adott, és nem utolsó sorban megerősítette az osztály csapatszellemét.

Ripli Dávid és Kollár Tamás 
12. v.
2008